A pénzügyi bizottsági ülés több meglepetést is hozott. Daróczi Sándor mint a bizottság külsős tagja, szóbeli előterjesztéssel élt, mely szerint felkérte a pénzügyi irodát, hogy dolgozza ki 150 millió forintos kötvénykibocsájtás részleteit. Igen, újra hitelt akarnak felvenni a "nagyra becsült" képviselő társak. Az elnök asszony, Kós Mária ereiben meghűlt a vér ennek hallátára. Ki is fejtette, hogy a város már így is borotvaélen táncol, hiszen a 2008. ban felvett 200 millió mára már 280 millió forintnál jár, az árfolyam változás miatt. Igen élésen bírálta a pályázatokat, a polgármester vízióit, mondván, hogy a pályázatok beadásának pillanátában sem voltak ameg az önerők fedezetei. Kifejtette, hogy a város rosszul gazdálkodik, a meglévő vagyont sem tudja állagában megőrizni. Több száz milliós hitelt akarnak felvenni, és két napirendi ponttal előbb az óvodának nem javasoltak 247 ezer forintot adni (Pálinkás, Védőnő, véleménye alapján) - fogalmazott az elnök asszony. (Itt jegyzem meg, hogy az óvódához tartozó kérdést az oktatási bizottság is tárgyalta. Szemmel láthatóan lövésük sem volt a témához.) Rímár Zoltán is igen hevesen bírálta a vezetés eddigi teljesíményét, pénzpazarlását. Hozzászólásában ellenezte, hogy egyes emberek vágyalmainak erőnek erejével történő megvalósításáa miatt a jövő nemzedékét teljesen eladósítsa a jelenlegi vezetés.
Az ülésen tájékoztattam a testület jelenlévő tagjait arról a tényről, hogy a pályázatok kapcsán milyen "furcsaságokat" fedeztem fel, melyről az előbbi posztban már beszámoltam. Megdöbbenve hallhattuk Pálinkás Péter és Védőnő Marika hozzászólását, melyben kifejtették, hogy ezzel a kérdéssel a testületnek nem kellene foglalkozni. Szerintük nem kell azzal foglalkozni, hogy becsapták a várost, hogy valakik befészkelték magukat, a magas haszon reményében. Strucc politika ez a javából!
Az ülésen újra napirendre került a Pitypang egyesület kérelme is. Mint emlékezetes, egy hónappal ezelőtt már szerepelt egy előterjesztés a testület előtt, mely szerint az egyesület 4,5 millió forintban "állapította meg" társadalmi munkájának értékét, és ezt szeretnék "lelakni". Nos kiderült, hogy erről szó sincs, ilyet ők nem kértek sem akkor, sem most. Vajon kinek, vagy kiknek állt érdekében a szakadékba lökni az egyesületet?? Dr. Tokai Piroska szavait meghallgatva ki-ki vonja le a maga következtetéseit.
A rendkívüli ülés összehívására a pályázatok kapcsán került sor. Mint emlékezetes, a rendes ülésen Majerszki Gyula pályázata került kihirdetésre győztesként, a szakképző iskola felújításának nyilvánossága tárgyában meghirdetett pályázat kapcsán. Jómagam már akkor jeleztem, hogy megítélésem szerint, mind a kiírás, mind pedig Majerszki úr pályázata nem felel meg. Ennek dacára lett kihirdetve győztesként. Aztán csak kiderült, hogy aggodalmam nem volt alaptalan. A rendkívüli ülés többek között emiatt is lett összehívva, mert a testületnek a múltheti döntését meg kellett semmisíteni, és ebben a témában új kiírást kellett eszközölni. Óriási vita robban ki az ülésen, mert hosszú hónapok óta a városvezetés egyszerűen nem tartja be a város közbeszerzési szabályzatát. Mivel a szabályzatban fehéren feketén le van fektetve, hogy minden beszerzésre vonatkozik, és a testület által megválasztott közbeszerzési bizottságnak van jogosultsága a pályázatokat bontani, elemezni, értékelni, dokumentálni, egyszerűen érthetetlen, hogy ebből a szempontból idegen emberek bontják és értékelik a pályázatokat, a két alpolgármester hathatós együttműködésével. A polgármester a szakmát kérte számon, hogy miért nem védik meg őt. Csak hogy a szakma sem tudott a tényekkel vitatkozni.
Román Ernő aljegyzőt kérte számon polgármester úr igen erőteljesen. Az aljegyző úrnál betelt pohár, mert az ülésen bejelentette a lemondását az aljegyzői megbízatásáról. Elég groteszk volt ahogyan a lemondás bejelentése után a polgármester "udvarolni" kezdett, hogy ne menjen Román úr.
A vitához hozzászóltak az alpolgármesterek. Természetesen mindkettő saját "tevékenységét" próbálta fényezni. Sárosi még Kelemen Attilát is megrótta, hogy videózik. Nos az országot válságba taszító MSZP oszlopos lőrinci képviselője inkább hallgatott volna. Ő és elvtársai módszerét követi a helyi városvezetés.
Peterke erkölcsről próbált meg leckét adni. Válaszomban elmondtam, hogy ő lenne a földön az utolsó, akitől bárki is erkölcsöt, morált próbálna meg tanulni. A vitához hozzászólt Rímár Zoltán az ügyrendi bizottság tagja is.
Az ülésen tájékoztatót hallhattunk Tolnai Jánosné pályázat író, tanácsadó (legfelső képen)előadásában. Tolnainé kijelentette, hogy a hivatal építésügyi előadójával nem tud együtt dolgozni, mert hátráltatja az ő munkáját. Tolnainé egyébként tapasztalt politikus, hiszen az SZDSZ legfelső vezetésében, az ügyvivői testület tagja.
Újra késő éjszakába nyúló képviselő testületi ülés zajlott városunkban. Számos érdekes és heves vitát kiváltó napirendi pontok kerültek terítékre. Az ülés a hatvani rendőrkapitány beszámolójával kezdődött. A kapitány úr kimerítő tájékoztatást adott a kapitányság munkájáról, és városunk közbiztonsági helyzetéről. Statisztikai adatokat, és tényeket láthattunk az interaktív beszámolóban. Kelemen képviselő úr és jómagam gratuláltunk a kapitány úrnak az elmúlt időszak erdményes munkájához, és további még az eddigieknél is hatékonyabb munkát, állandó rendőri jelenlétet kértünk a városban élő polgárok biztonságérzetének fokazása érdekében. Erre határozott igéretet is kaptunk. A kapitány úr kéréssel is fordult a testület felé. Kérésének célja az, hogy az önkormányzat, munkájuk segítése érdekében váásroljon két darab laptopot, mellyel a körzeti megbízottak hatékonyabba tudnánák dolgozni. Érdekes volt hallgatni polgármester úrat, aki a testületin szinte azonnal javasolta a képviselőknek a laaptopok megvásárlását, holott bizottsági ülésen ő és "emberei" igen határozottan utasították el ezt a kapitányi kérését.
A második napirendi pontként a szemétszállítási problémák kerültek megtárgyálasra. A szolgáltató cég a közelmúltban már a telephelyét is elvitte Lőrinciből, és megszüntette az irodáját is településünkön. A szemétszállítással egyébként nagyon sok probléma van településünkön, hiszen nagyon sok esetben késve vagy egyáltalán nem viszik a szemetet, holott tekintélyes díjat fizetünk érte, és a szállítás gyakorisága is a feleződött. A telephely áthelyezéssel félő, hogy erre hivatkozással még a díjtétel is emlkedni fog. A cég képviseletében az ügyveztők voltak jelen, akiknek elmondhattuk a lakosságot érintő problémákat a szolgáltatásukkal kapcsolatban.
A 2009. év zárszámadása is ezen a testületi ülésen volt téma. A város 2009. évi gazdálkodási beszámolója kapcsán azt kell kiemelni, hogy a pénzügyi finanszírozhatóság (likviditás) tekintetében az előző évhez képest a mutattó számok drasztikus csökkenést mutatnak, ezért ezt felkiáltójeles kell kezelni a következő időszakra nézve. A pénzügyi mutatók ilyen arányú csökkenése fokozott óvatosságot kell hogy adjon a város számára, illetve bevétel növelő tevékenységet kell hogy indukoljon. A bevétel növelést a városi Kft beindulása és tevékenységének megkezdésével lehet megteremteni. Ezzel kapcsolatban azonban el kell mondani, hogy a Kft felügyelő bizottsága (Hős Károly, Peterke Zoltán, Szűcs Sándor) a törvényi előírások ellenére képtelenek voltak egy ülést tartani, ahol a Kft beszámolóját kellett volna megvitatniuk.
Óriási vita bontakozott ki, a művészeti oktatás megindítása körül. Kelemen képviselő úr racionális, szakmai érvek mentén próbálta meggyőzni a képviselő testületet, hogy miért is a zene iskola égisze alatt volna helyes, költséghatékony működtetni ezt a művészeti oktatást. A jelenlévő szakma, aljegyző úr, Érsekné irodavezető asszony egyszerűen nem tudnak reagálni a képviselő úr érveire. Az oktatási bizottság pedig egyszerűen nem is értette ezt a szakmai vitát. Ez a vita sajnos megint azt mutatta, hogy megint egy előkészítetlen, nem törődöm, nem kellően elemzett anyag került a testület elé.
A szakképző iskola pályázata kapcsán kiegészítő pályázatok elbírálása is sor került. Itt a vitát az váltotta ki, hogy a meghirdetett nyilvánossági pályázatra a három pályázó közül az Édenkertes Majerszki Gyula pályázatát akarták győztesnek hirdetni. A végén ki is hirdették.Ezzel azonban az a baj, hogy Majerszki pályázata nem tartalmazott olyan alvállakozói szerződést mely arra jogosította volna fel, hogy a pályázatban előírt újságírást, média megjelenést biztosítta volna. Volt viszont említés, erre vonatkozó referenciára az elmúlt kt esztendőből. Majerszki cégadataiból viszont az derül ki, hogy cége tevékenységi körében ez év április 1-től van benne a reklám tevékenység. Nos ennek dacára neki ítélték a közel 2 milliós megrendelést.
A vörösmajori középiskola igazgatói pályázatát zárt ülés keretében tárgyalta a testület. Erről annyi mondható el, hogy az igazgatói posztot Tóth Zsolt nyerte el, így az elkövetkező ötesztendőben ő fogja írányítani a város középiskoláját.
A tegnapi nap folyamán zajlottak városunkban a testületi ülést megelőző bizottsági ülések. Minden bizottság megtartotta ülését. A pénzügyi bizottság több közérdeklődésre számottartó kérdést is tárgyal. A 2009. évi zárszámadás kapcsán a város könyvvizsgálója (képünkön) is részt vett a bizottság munkájában. A bizottság elnökasszonya hozzászólásában dícsérte a pénzügyi iroda munkáját a beszámoló elkészítése kapcsán, és örömét fejezte ki, mert a zárszámadás adatai azt mutatják, hogy mennyire jól gazdálkodott a város. Ezzel a megállapításával nem tudok egyetérteni. A bizottság előtt is kifejtettem véleményemet, melyszerint a mutató számok, és ezek drasztikus csökkenése éppen azt támasztja alá, hogy a gazdálkodás hatékonysága nem megfelelő. Ha ehhez azt is hozzá tesszük, hogy az elmúlt évben a lakosság számára érzékelhetően semmi sem történt a városban, akkor még rosszabb a helyzet. Azt gondolom, hogy mindent nem lehet a válságra tolni, hiszen a lőrinciek is jól látják, hogy ezidáig ez a ciklus maradandót nem alkotott.
Egy érdekes előterjesztést tartalmazott a napirend. A Pitypang egyesület a múlt esztendőben társadalmi munka keretében felújította a volt Rubi helyiségét. Erre az anyagokat a polgármesteri keret terhére 3,5 millió forint összeget az önkormányzat biztosította. A helyiséget a Pitypang használja. A használat jogát eddig senki sem kérdőjelezte meg. Ennek ellenére az egyesület most mégis azt mondja, hogy a társadalmi munkája szerintük 4,5 millió forintot ér, és ezt szeretnék ha egy bérleti szerződés keretében 10 év alatt "lelakhatná". Sokak szerint ezzel az egyesület a közelgő választások miatt szeretne egy biztosítékot magának.
Az előterjesztések között szerepelt a nem lakás célját szolgáló ingatlanok bérbeadása is. Ezek az erűműi lakótelepen található bisztró, étterem, konyha, volt iskola, sport létesítményeket takarták. Javaslatomat, mely szerint az önkormányzati választások előszobájában már ilyen hosszútávú, és kardinális döntést már ne hozzon a bizottság, hosszas vita követte. A jelenleg "kormányzó" erő emberei, Pálinkás Péter és Koós Mária újból csípőből próbálták meg javaslatomat nem elfogadni. Végül is a józan ész győzött, és levették napirendről ezt a kérdést.
Az oktatási bizottság ülésén is fontos napirendek voltak. A város oktatási intézményeinek beszámolóját tárgyalta a bizottság.
A szakközépiskola beszámolója, melyet az intézmény igazgatója Patócs László készített és ismertetett a bizottsággal, számomra különösen érdekes volt. A nyugdíj előtt igazgató az általa vezetett intézmény működését, pláne saját munkáját olyan magasságokba emelte, hogy a sztratoszféra határát súrolta. Éppen ezért több kérdést intéztem az igazgató úrhoz, melyek alapján azt gondolom reálisabb kép rajzolódott ki az intézményről.
A válaszokból megtudhattuk, hogy a város kirakat iskolájába, ahová az elmúlt években szinte számolatlanul ömlött a pénz, jelenleg midössze 50 lőrinciben lakó gyerek jár. Az iskola tanuló létszáma 580 fő. A tanuló létszám 90%-a más településen lakó gyerek. Az is sokatmondó, hogy az iskolában a bukások száma 30-40%-os. Az kompetencia felmérések az országos átlag alatt vannak. E pár kérdésre adott válasz egészen más megvilágításba helyezte számomra Patócs úr öntömjénes beszámolóját.
Patócs úr egyébként nyugállományba vonul, ezért az igazgatói poszt, pályázat útján meghirdetésre került. Két aspiráns adta le pályázatát. A szakbizottság tegnapi ülésén hallgatta meg Jamrik Gábor és Tóth Zsolt igazgató jelölteket. (Képünkön balra Tóth Zsolt, jobbra Jamrik Gábor az aspiránsok). Tekintettel arra, hogy a jelölteket a bizottság zárt ülésen hallgatta meg (a jelöltek nem kérték a zárt ülést) az itt elhangzott kérdéseket és válaszokat nem áll módomban jelen beszámolóban kifejteni. Természetesen a képviselő testület fog dönteni, hogy a pályázók közül ki fogja a jövőben irányítani a középiskolát.
Már az őszi önkormányzati választások előtt beterjesztené a Fidesz az új Országgyűlésben azokat a módosításokat, amelyek lehetővé tennék, hogy az új helyi képviselő testületek a jelenlegihez képest fele akkora létszámmal alakuljanak meg. Magyarországon az 1990-ben kialakított rendszer alapján mind a 3200 településen létrehoztak önkormányzatokat. A 2006-os választáson összesen 31-32 ezer önkormányzati képviselő kapott mandátumot. Amennyiben még az őszi önkormányzati választások előtt valóban elfogadják a Fidesz javaslatát, a következő ciklusban már csak 16 ezer önkormányzati képviselő lenne. A létszámcsökkentés, ha megszavazzák, minden bizonnyal különböző mértékben érinti majd az egyes önkormányzatokat. A tízezer főnél kisebb településeken megmaradna a kislistásnak nevezett technika, amelynél a választók egy hosszabb névsorból választhatnak ki a testület létszámának megfelelő mennyiségű jelöltet. Ez számokban kifejezve azt valószínűsíti, hogy Lőrinciben a jelenlegi 14 fős testület létszáma is a felére apadhat. Tegyük hozzá gyorsan ez nagyon racionális is lenne, több okból is. Teljesen felesleges ennyi képviselő, hiszen ha csak saját városunkból indulunk ki, akkor láthatjuk, tudjuk, hogy a jelenlegi testületi tagok némelyike kizárólag csak van. Érdemi képviselői munkát csak néhányan végeznek. A kampányidőszakban a választók egy intenzívebb politikai közegben vannak, szinte mindenütt, az utcán, a bevásárlás közepette is akarva akaratlanul a politika a téma. Legyen az országos vagy helyi. A média jól áthozta az emberek felé a Fidesz önkormányzati képviselői létszám csökkentését. Az emberekkel való beszélgetések során azt tapasztalom, hogy ezzel a törekvéssel teljesen egyetértenek a választók. Nagyon sokan fogalmazzák a jelenlegi testület jó néhány tagjáról a véleményüket megkérdezve, hogy minek is ülnek ezek az emberek a testületben, mert sokuknak a szavukat sem hallják, nem hogy arról tudnának hogy valami maradandót is alkottak volna ebben a ciklusban. A nevek általában mindig ugyanazok. (Szendrő, Bigin, Nagy Laci, Sárosi, Peterke, Védőnő) Kit azért szólnak meg, mert nem hallották értelemesen hozzászólni, kit meg azért mert szemmel láthatóan csak a megélhetés motivál. Persze majd lesznek a választások, és a választók eldöntik, hogy a mostani vélemények valósak-e. Azonban már most el kell gondolkozni, hogy 2010 őszén lehet hogy már csak 7 képviselőt választhat a város. Nos azt gondolom, hogy itt már tényleg a minőségre kell a választóknak a hangsúlyt fektetni.
A rendkívüli ülés beszámolója előtt, egy pár mondat a választásokról. Valóban egy új országban ébredtünk ma reggel. Narancssárga lett a választási térkép. Az elmúlt nyolc esztendő kormányzási bénázásait, az életszínvonal rohamos csökkenését, a korrupciót, megbüntették a választók. Bár nagyon nehéz dolga lesz az új kormánynak, meggyőződésem, hogy csak jobb lehet, mert ennél lejjebb már nincs. Helyi szinten is megtört a 16 éve tartó hegemónia. Érsek Zsolt kiszorult a parlamentből. Nagyon megerősödött viszont a jobbik. Szinte mindegyik településen második helyen végzett. Számomra talán az a meglepő, hogy Szabó Zsolt nem az első körben jutott be a parlamentbe. Az intenzív kampánya, az országos közhangulat, az általa felépített kommunikációs stratégia és médiumai arra engedtek következtetni, hogy elsőfordulós győzelme már vasárnap meglesz. Természetesen eredményéhez gratulálni lehet, sőt kell. Kíváncsian várom az elkövetkező két hét eseményeit, bár azt gondolom, hogy Szabó Zsolt második fordulós győzelme már most borítékolható.
A mai rendkívüli testületi ülésen a pályázatokhoz kapcsolódó, és szükséges könyvvizsgáló és műszaki ellenőri pályázatok értékelése, és kiválasztása volt a napirend. Ahhoz képest, hogy lassan három hete csak azt hallani a városvezetéstől, hogy mennyire sürgetőek ezek, és a pályázat lehívása is lassan időveszteségben van, ahhoz képest több mint egy hete húzták ennek az ülésnek az összehívását. A pályázatok kiírásában a polgármester úr aláírásával a város közbeszerzési szabályzatára hivatkoznak, mely 2008 óta van érvényben. Ebben a szabályzatban világosan le van fektetve, hogy a testület által választott bizottság (Kis Lajosné, Pálinkás Péter, Szűcs Sándor, Elek Lajos, Molnárné Kis Tímea, közbeszerzési szakértő) jogosult a pályázatokat felbontani és értékelni. Ezzel szemben a maival együtt már harmodszor fordul az elő, hogy a bizottság képviselő tagjai, ott sincsenek a pályázatok felbontása és értékelése során, mivel megsincsenek erre az alkalomra hívva. Valamelyik alpolgármester, a hivatali apparátus tagja(i) a közbeszerzési szakértő, és vadidegen emberek jelenlétében kerülnek felbontásra a pályázatok. Persze mikor szóvá tettem ezt, rögtön jött is a magyarázat, hogy ezek a pályázatok nem tartoznak a közbeszerzés hatálya alá, és egyébként is ezeket saját hatáskörben a polgármester is elbírálhatta volna. Számomra érthetetlen, hogyha ez így van, akkor miért kell a kiírásban a szabályzatra hivatkozni? Ha már hivatkoznak rá, akkor pedig miért nem annak a szellemében járnak el? Az, hogy a polgármester teríteni akarja a felelősséget, mert egy személyben már nem meri vállalni, talán érthető. De akkor ez a tény megint abban erősít, hogy miért nem tudják (akarják) szabályosan végrehajtani a dolgokat. Én a magam részéről nem kívántam részt venni a szavazásban a fentebb említettek miatt. A testület jelenlévő többi tagjai természetesen "csont" nélkül megszavazta azt.
ÚJ BLOG A VÁROSRÓL
KATTINTSON AZ ÚJ BLOGHOZ VALÓ ÁTTÉRÉSRE
AZ ÚJ BLOG CÍME:
Kedves Olvasó!
2007. júniusában indult a blog. A közel 3 év alatt óriási karriert futott be. A kezdeti hónapok gyér látogatottsága, és ismertsége után a város közéletét, mindennapjait meghatározó tényező lett. Szinte alig van olyan aki legalább egyszer ne olvasta volna. Rengetegen napjában többször is olvassák, frissítik ma már. Sokan szeretik, sokan gyűlölik a blogot. De mindenki olvassa. Vannak akik nyomtatva is terjesztik. Gyulabácsitól tudom, hogy még szakdolgozatot is írtak a blogból. A 274 bejegyzés, a 4550 komment, a több mint egymillió kattintás azt hiszem önmagáért beszél. A szinte azonnali friss híreket nagyon sokan olvasták. Persze sohasem titkoltam, hogy ez a blog inkább szubjektív, bár törekedtem az objektivitásra. A célját elérte, hiszen ellenpólusává vált a helyi médiumoknak. Sokszor a testületi ülések külön napirendje volt a blog, kezdetben még zárt üléseken, késöbb a nyíltakon is. Volt olyan is, hogy nem lehetett említeni, hogy ne legyen reklámja. Sokan titkolták, hogy ők nem olvassák, mert nem merték vállalni, de olvasták. Napjában többször is. A visszajelzések alapján, illetve a látogatói listából is kitűnve, megyeszerte, de a megyén kívül is Egertől Budapestig is voltak látogatói. Kialakult egy kommentezői csapat is. Akiknek voltak véleményeik. És akik ezt névvel vagy anélkül de megosztották közvéleménnyel gondolataikat. Sokszor engem sem kíméltek. Voltak olyanok is akik megpróbáltak ellen blogot létre hozni. Talan egy hétig tartott a próbálkozás. Volt olyan is, aki állandó nagybetűs kommentokkal próbálta meg ellehetetleníteni a blogot. Ő is kudarcot vallott. Sok mindent megélt a blog. Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni. Azt gondolom, hogy igazuk van. Rengeteg idő és energia egy blogot ilyen szinten üzemeltetni. Azt hiszem, hogy a célját elérte. Itt az idő befejezni. Talán egyszer ha lesz elegendő idő és pénz rá, érdemes lesz kiadni egy szerkesztett könyv formájában is az itt elhangzott véleményeket.
Szeretném megköszönni az olvasóknak a figyelmet függetlenül attól, hogy szerették, vagy nem szerették a blogot. Külön szeretném megköszönni a figyelmet és az idejüket azoknak akik komment formájában írtak a blogra, függetlenül hogy azt miként tették. Nagyon sokat tanultam és azt gondolom azok is akik olvasták a blogot. A nyilvánosságnak van ereje! Nem is kicsi.
Mégegyszer szeretném megköszönni a biztatást, az olvasást és a kritikát. Mindenkinek kívánok erőt egészséget és boldogulást!
Kedves Olvasó!
A csütörtöki ülésen a 2010. évi költségvetés mellett, a Petrik féle telekvásárlás borzolta a kedélyeket. Mint az előzőekben is beszámoltam róla, már a bizottsági ülésen kiderült, hogy valami nincs rendben a szerződés, a befizetés körül. A gyanú beigazolódott. A testületi döntés értelmében 3,8 millió forintért értékesítette a testület a földterületet. Az állítólagos adásvételi szerződésben a fizetés úy szól, hogy a szerződés aláírásától számított 15 napon belül (2009. nov. 24.) a vevő az önkormányzat számlájára utalással teljesíti a teljes összeget. Eredeti szerződés nem volt található a hivatal épületében. Az iktatási rendszerben ez idáig nincs nyoma szerződésnek. Román Ernő tájékoztatása alapján még ügyirat sem volt!
Az egész ügy azzal kezdődött, hogy Petrik egy faxban kérte az önkormányzatot, hogy az adásvételt tekintse tárgytalannak, és az édesapja által befizetett 1,9 millió forintot utalja vissza az önkormányzat. Igen jól olvassák 1,9 milliót, mert csak ennyi volt befizetve. Holott 3,8 millióért adta el az önkormányzat 2009. november 24-én. Hogy miért nem kereste ez idáig a fennmaradó 1,9 milliót senki sem, hogy a gazdasági bűncselekények fő gyanusítottja Víg Zoltán miért nem hozta azonnal a testület elé azt nem tudni. Ezekre választ a testületin sem kaptam. Eljött viszont a kizárt Dr Magyar Ottó, hogy szánalmas magyarázkodásba fogjon az általa tákolt szerződést illetőleg. Kiderült, hogy a szerződésből 7 példány készült. Még sincs egyetlen eredeti példány a hivatalnak. Van viszont két teljesen más szerződés. Egyet az ügyvéd hozott eredetiként, és van egy állítólag erről készült másolat. A baj az, hogy ezek nem egyeznek. Van egy bevételi pénztárbizonylat is, melyen bevételezik az 1,9 milliót. A befizető neve Petrik József. A József áthúzva, fölé írva a Zsolt név. Román Ernő aljegyző azt mondja, hogy "lányok eltévesztették" Ezzel csak az a baj, hogy Petrik Zsolt maga írja levelében, hogy a "nevemben, de az édesapám által befizetett..." Vajon Petrik nem emlékezne arra, hogy ő fizette volna be a pénzt. Szerintem elég életszerűtlen. Kérdésemre, hogy az ügyintéző miért fogadhatott el "előleget" a teljes vételárral szemben, Molnárné Kis Tímea irodavezető azt válaszolta, hogy utasításra történt. Számos kérdésre nem kaptunk magyarázatot. Víg mindent elkövetett, hogy megpróbálja belém folytani a szót. Segítségére volt a szicíliai botrányhős, mindenidők legsikertelenebb alpolgármestere Sárosi Károly is. Dr Magyar a jelenlévők találó mondása szerint "megszégyenülten" távozott.
Petrik haverja Víg jól tájékozott, hiszen fejből vágta hogy ki védi most Petriket, és mikortól is van személyi szabadság korlátozása alatt. De ez természetes, hiszen a városnapot, és a főzőversenyt vele bonyolítatta, büszkék is voltak, hogy ilyen fő szponzoruk van. Zsák megtalálja foltját mondják erre a lőrinciek.
Vajon hány ilyen csontváz lapulhat még a Víg féle szekrényben? Vajon erről miért nem ír az udvari ujságíró?
A Daróczi féle Kft lekerült napirendről. Nem tudni miért. Az ülés végén megviláglott. A kudarc beismeréseként Daróczi lemondott a Kft ügyvezető igazgatói posztjáról. Szerintem jól tette. Alkalmatlan ember volt ehhez a feladathoz. Viszont sokaknak feltünt, hogy sem Víg sem a baráti egyesület tagjai nem marasztalták. Pedig a "betyárbecsület" megkívánta volna. Hiába no nem ez az első eset, hogy Daróczit lelökik a süllyesztőbe.
Kedves Olvasó!
A napokban bizottsági ülések zajlottak. A költségvetés, a városi Kft, és egyéb kérdések voltak terítéken. A költségvetésről a testületi ülés után kívánok részletesebben szólni.
A városi kft ügyében előrelépésről nem lehet szót ejteni, hiszen közel 2 hónap után sem tudott Daróczi úr letenni az asztalra egyetlen épkézláb üzleti tervet. Daróczi például "kiszámolta", hogy 22 forintért nyírná a kft a füvet négyzetméterenként. Az önkormányzat területén 350000m2-en kell nyírni. Látható, hogy egy nyírás 7,7 millióba kerülne. Ezzel szemben Daróczi a kft részére fűnyírásból 3,6 milliót tervezett egész évre! Ezt hívják dilettantizmusnak. Ugyanis vagy az önkormányzatot döntené be pénzügyileg, vagy a kft-t. Bizonyosá vált, hogy ehhez a műfajhoz egyáltalán nem ért. Sokak szerint nem kellene neki erőltetni ezt az ügyvezetősdit. Szerintem sem. Sajnos a bizottsági ülésen az is kiderült, hogy a kft egyáltalán nem a testületi döntésnek megfelelően lett létrehozva. Az alapító okirat például be sem került a testület elé. Sarkosan fogalmazva nincs is kft. Először tehát a jogi oldalt kell rendbe tenni, minden egyéb csak ezután következhet. Csak remélni lehet, hogy a kft-vel a városveztésnek nem az lesz a célja, hogy kivonja a testület felügyelete alól a többszáz milliós költségvetési pénzeket. A Víg féle ámokfutás egyik fő haszonélvezője Szűcs Sándor 350 ezer forintos fizetést javasolt Daróczinak. Nem tudni hogy milyen teljesítményre alapozva tette meg javaslatát. Lehet hogy ez a "javaslat" neki volt leosztva.
Megdöbbentő dolgokra is fény derült az üléseken. Petrik Zsolt azzal a kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az erőműi 067/28 helyrajzi számú ingatlanra befizetett 1,9 millió forintját utalja vissza a testület, mert eláll a vételi szándékától mivel előzetes letartóztatásban van. Mint emlékezetes tavaly októberben döntött a testület, hogy Petrik Zsoltnak adja el ezt az igen értékes területet 3,8 millió forintért. Az adásvételi szerződés megis köttetett 2009. november 24.-én. A szerződésben a fizetés akként lett rögzítve, hogy a megkötés dátumától számított 15 napon belül a teljes vételárat (3,8 millió) az önkormányzat számlájára Petrik átutalja. Nos ennek dátuma december 10 lett volna. A pénznek csak egyik fele lett kifizetve, a fenmaradó 1,9 millió forint nem. Vajon miért nem kereste a városvezetés a hiányzó 1,9 millió forintot? Vajon hogy lehet az, hogy csak előleg lett fizetve szemben a testületi határozattal? Az ügyvéd a polgármester a jegyző figyelmen kívül hagyta (nem először) a testület határozatát. Igen érdekes, hogy eredeti szerződés nem volt a hivatalban. Ezt tegnap kérték be Magyar Ottótól. A szerződés dátuma, és az ügyvédi ellenjegyzés dátuma között egy év eltérés van. A képviselőknek átadott szerződés másolaton a fejlécen egy 2007-es ügyszám van. A tegnap részemre megmutatott "eredeti" szerződésen már ez javítva szerepel. Román Ernő azt mondta, hogy erről az eredeti szerződésről lett fénymásolva a képviselőknek kiadott másolat. Akkor viszont érthetetlen, hogy a két szerződés miért nem egyezik. A dátum napja kézzel van írva mindkettőn, de szemmel látható, hogy a két írás két különböző személytől származik. A pecsétek elhelyezkedése is teljesen más az "eredeti" és az arról készült másolat között. Talányos ügy az bizonyos.
Ideje lenne levonni a szükséges következtetéseket az illetékeseknek, azt gondolom.
Kedves Olvasó!
A kommentezők között elég nagy találgatások folynak a városi kft-ről. Egy pár dolgot kell, hogy ismertessek a kft dolgaival kapcsolatban. A tavalyi év végén az önkormányzat létrehozott egy gazdasági szervezetet, 500 ezer forintos alaptőkével. Ez a Lőrinci Város Kft. Ennek lett az ügyvezetője Daróczi Sándor. A 3 tagú felügyelő bizottság Hős Károly, Peterke Zoltán, és Szűcs Sándor lett. A testületi döntés értelmében, 2010 február 01.-ig tart a mandátumuk, ellentétben a honlapon közzétett májusi időponttal. Sajnos még ezt az egyszerű alapítást sem sikerült a testületi döntés értelmében megcsinálni a jogásznak! Alapvetően a beadott pályázatok közbeszerzéseinek lebonyolítása miatt hozta létre a testület a kft-t. Az alapítás után azonban kiderült, hogy ezeket a közbeszerzéseket a kft nem tudja, vagy nem nem lehet neki bonyolítani, lényeg, hogy a kiadott feladatokat a testület egy rendkíívüli ülés alkalmával visszavonta.
Ez év januárjában az ügyrendi és pénzügyi bizottság kezdte el vizsgálni, hogy milyen feladatokat lehet a kft részére átadni. Az első ülésen ki is alakult a koncepció, mely szerint a város átadná, a városüzemelési feladatok közül, a fűnyírást, a parkgondozást, a mátraszenlászlói üdülő hasznosítását, ingatlanhasznosítást, a selypi sportpálya üzemeltetését. Akkor a bizottság felkérte Daróczi urat, hogy ezekre a faladatokra dolgozon ki üzleti tervet, és tárja a testület elé. A következő heti bizottsági ülésen meg is kaptunk egy üzletei tervnek nevezett írást. Azért mondom ezt, mert sem formailag, tartalmilag pedig pláne nem lehetett még jóindulattal sem üzleti tervenek nevezni azt az írást. Sokat elárul a városvezetés szándékairól az a tény, miszerint Daróczi az írás első oldalán már azt írja, hogy a benne szereplő számadatok a "szerző" engedélye nélküli felhasználása tilos. Gondoljanak csak bele egy 100% önkormányzati tulajdonban lévő kft számadatai titkosak. Annak a kft nek, melyet a lőrinci polgárok pénzéből alapítanak, melyben a lőrinci emberek pénzét "fektetik" bele. Egyébként Daróczi úr ezen írása a bizottságnak nem nyerte el a tetszését. A következő hétre újabb, kidolgozottabb munkát kért. A múlt héten csütörtökön meg is kaptuk ezt a "kidolgozottabb "remekművet" Sajnos ez is olyan ingatag lábakon állt, hogy a bizottsági ülés félidejében este 7-kor már el issett nem is nevezték üzleti tervenek, csak segédletnek. Már volt olyan bizottsági tag is aki azt mondta, hogy nem is kell kft. A számításokban egyetlen konkrétum volt Daróczi úr leendő 350 ezer forintos bére!!! Sajnos itt vált bizonyossá, hogy Daróczi képtelen hiteles üzleti tervet felmutatni. Bár az ülés végén azt mondta, hogy péntekre meg lesz az üzleti terv. Most hétfő 12 óra 39 perc van, ez idáig nem kaptuk kézhez!
Kedves Olvasó!
Az Egri Városi Bíróság nyomozati bírájának végzése, melyben Dr. Magyar Ottót mint a terhelt Víg Zoltán védőügyvédjét az eljárásból kizárja, 2010 január 21. napján jogerőre emekedett és végrehajtható.
Immáron tehát jogerős bírósági végzés született arról, amit több hónapja állítunk, hogy mennyire etikátlan, és törvénytelen, hogy az önkormányzat állítólagos ügyvédje védi a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Víg Zoltánt.
Kedves Olvasó!
A mai postával kaptuk kézhez az Egri Városi Bíróság nyomozási bírájának a végzését, melyben Víg Zoltán gyanúsított védőjét, Dr. Magyar Ottót az eljárásból kizárja.
Kérem olvassák el figyelmesen a piros linkre kattintva, mert szép lajtsrom található benne a polgármester gyanúsításainak. Illetve fontos momentum, hogy a város jegyzője figyelembe sem véve a hatóság kéréseit, nem adta ki a Rendőrség kérése sem a hatóság által kért dokumentumokat. Vajon miért? Vajon minek a hatására vette semmibe a hatóság kérését a törvényesség őre?
A végzés ellen 3 napon belül fellebbezésnek van helye.
Kedves Olvasó!
Rendkívüli testületi üléssel kezdődött az új esztendő önkormányzati szemszögből. Négy napirendi pontot tárgyalt a testület.
Az önkormányzati építészeti-műszaki tervtanács létrehozása és működési rendje volt az első napirendi pont. Ezzel kapcsolatban sokat elmondani nem lehet, hiszen megítélésem szerint ennek semmi értelme, hacsak az nem, hogy megint van valamire alkalmanként minimum 60 ezer forintot kiadni. Persze a polgármester megindokolta, hogy a pályázatoknál ezen tanács megléte plusz pontokat hozhat. Azt már elfelejtette közölni hogy nagyon szűk az ilyen pályázatok köre, mert csak kiemelt pályázatok esetében állna fenn az ilyen jellegű pozitív bírálat. No de ezt már megszoktuk.
Második napirendi pontban a városközponti pályázat önrészének biztosításáról kellett dönteni. No itt érdekes dolgok felett is elolvadt a hó. Történetesen arról van szó, hogy két vállalkozást a pályázat bírálói kizártak, ezért szükség volt új vállalkozások bevonására, hogy a vállalkozói önerőt papíron legalább biztosítani lehessen. Csodák csodájára a kizárt vállalkozások helyett szinte azonnal "sikerült" a bűvész kalapból előhúzni egy veresegyházi és egy erdőkertesi céget aki "beszálnak" a projektbe. Az erdőkertesi cég egyébként maga a pályázat írója.
A két cég mellett azonban vannak még cégek, hiszen a vállalkozói önerő jóval 65 millió felett van. Meg is kérdeztem, hogy kik ezek, hiszen saját városunkban nagyon kimazsolázva voltak meghívva a vállalkozók ennek a projektnek az egyeztetésére. (Vállalkozó barát önkormányzat). Nos, hosszas köret után aztán csak kiderült, hogy benne van az "üzeletben" a GalgaHús Kft. Igen, igen, nem tévednek. Ez bizony "nagyrabecsült" Peterke alpolgármester cége. Olyan de zsa vű érzésem támadt. Miért van az ha ingyen pénz kerül megfogható közelségben akkor a Víg-Peterke család valahogy mindig ott van. Érdekes nem kedves olvasók?
A harmadik napirendi pontban a Szakképző iskola vezetői álláspályázata volt a szavazás témája.
A negyedik napirendi pontban a városi Kft-nek decemberben átadott feladatait kellett visszavonni. A hivatalos indoklás szerint azért mert ha a kft csinálja a közbeszerzéseket akkor ezek költségei a pályázatban nem szerepelhetnek. Vajon ezt miért nem lehetett tudni akkor, mikor a feladat át lett adva. De az is lehet hogy más okok miatt "kellett" visszavonni a feladatokat?
Délután 17 órakor rendkívüli ügyrendi és pénzügyi összevont bizottsági ülés volt a városi kft-nak átadandó feladatok meghatározása tárgyában. Azaz csak lett volna, mert a pénzügyi bizottság határozat képtelen volt. Az elnök asszony illetve a két tag nem jelent meg az ülésen, ezért csak az ügyrendi bizottsági ülés volt megtartható. (Lassan ez is megszokott, hogy pénzügyi kérdésekben éppen a pénzügyi bizottság nincs jelen, vagy nem foglal állást). Erről egy külön postban számolok be.
Kedves Olvasó!
A 2009 január 6.-i bejegyzésben a 2008-as év értékelése kapcsán azzal zártam a postot: "Ellentmondásokkal teli év volt 2008. Csak remélni lehet, hogy a következő év nem a magyarázatokkal, a magyarázkodásokkal, hanem érdemi munkával, fejlesztésekkel fog eltelni. Ebben bízom."
Nos bizakodásom nem jött be, hiszen minden ott folytatódott, ahol 2008-ban abba maradt.
Fordulatos év volt 2009.
Indult mindjárt január 19.-én mikor is a város történetében először, a polgármester súlyos bűncselekmény gyanúsítottja lett. Bár sikerült ezt a tényt mindenki, a város lakossága előtt eltitkolnia, egészen március 26-ig. Az máig nem derült ki, hogy a képviselők "nagyobb" része előtt is titkolta, vagy nem mert ha nem akkor kollektív átverésről beszélhetünk. Sajnos ez a jellemző a mai testületre, hogy a választóikat is képesek átverni, a hatalom megtartására "hivatkozva".
Februárban kiderült, hogy évek óta veszik fel közpénzt a "nagyrabecsült" szerkesztő bizottsági tagok. Persze volt akkor is magyarázat dögivel. Tény, hogy senki sem követelte vissza a pénzt. Hopp! Itt is elszállt röpke 3 millió, Tompa Z, Matula Márti és Szűcs zsebébe. Nem lett annak sem következménye, hogy a kultúrházban fizetett bérleti díjak hová vándoroltak, mert a hivatalban ennek nem volt nyoma. Ejnye - bejnye Tompa úr! Kis fejmosás Misinek, igazítunk egy kicsit a belső szabályozáson és megoldva az ügy. Szerencsésebb csillagzat alatti városokban fegyelmivel repülne az intézmény vezetője. Itt nem. Valamit tudhat ez a Tompa!
2009- ben történt, hogy újra lettek külsős bizottsági tagok. Mi kis naivak azt hittük, hogy végre a szakmaiság, a város előrelendítése miatt gondolta meg magát a városvezetés. Már az erről szóló szavazás során ki kellett ábrándulni ebből, hiszen a haverok, (pl. Daróczi) pénzhez juttatása volt cél. Az azóta eltelt idő pedig egyértelműen azt igazolja, hogy a bizottsági munka nem hogy jobb, de egyszerűen katasztrofális lett.
A pénzügyi iroda szintén hozta a formáját. Csekély 40 milliót néztek be, vissza is kellett fizetni a városnak, tekintélyes kamatokkal. Következmény semmi. Nagyvonalú a város vezetése!
Aztán napvilágra került a januári gyanúsítás, rabosítás. Hetekre tematizálva a város közéletét. A helyi lakáj média orrvérzésig magyarázta -hol a polgármestert, hol az ügyvédjét felkérve riportra- a magyarázhatatlant. Még rendkívüli testületi ülés is volt ebben a témában, ahol mi mint képviselők még szót sem kaphattunk. Azt, hogy mi mit gondolunk erről, csak hosszas ORTT prodcedúra árán sikerült kieszközölni. Valamit nagyon tudhat ez a lakáj média, mert még mindig a helyükön vannak azok az emberek, akik minden sajtó etikai normára, objektivitásra fittyet hánynak, közben milliókat vesznek fel a köz pénzéből. Volt persze egy "kamu" pályázati procedúra, de a hatalomnak igazán nem tetsző eredménnyel. Na ná, hogy eredménytelen is lett a szavazás. Ezt egyébként a testület hatalomhoz közeli tagjai előszeretettel alkalmazták az elmúlt esztendőben, mármint hogyha nekik nem tetsző pályázók pályáztak akár a média, akár intézményvezetői, akár aljegyzői posztokra akkor a koreográfia szerint a tartózkodás gombbal eredménytelenné "varázsolták" a szavazást. De ez is a választók arcul csapása!
Lemondott Somogyi Marika, jött a város "hű napszámosa" a baráti munkaleosztások fő haszonélvezője, Szűcs Sándor. Mindjárt a közbeszerzési bizottság tagja is lett. Ez is csak itt fordulhat elő.
2009-ben lemondott a könyvvizsgáló is. Volt szicíliai utazás is, ahol botrány volt. Sajna Kós Mária nem nevezte meg, hogy ki vagy kik voltak a botrány okozói, aki, vagy akik lejáratták a várost. A városban keringő pletykák szerint ő maga is az okozók között lehetett.
Másodfokon elvesztette a pert a volt jegyző. Felülvizsgálati kérelme a Legfelsőbb Bíróságra jelenleg is folyamatban van.
Volt nagybetűs támadás is a blog ellen. Hamvába holt is lett elég gyorsan. Valami történhetett a nagybetűssel is. Közben a betartások, illetve egyes emberek aktív akna munkája ellenére Kertész István elkezdte a több mint 200 milliós beruházását az OTP építését. Van aki csak szövegel, és ábrándozik város építésről, és van aki építi a várost.
Júliusban újra meggyanúsították a város polgármesterét, most már sikkasztással is, a bizalmi emberrel Hegedűs Lászlóval együtt. Utóbbit magánokirat hamisítás miatt. Aztán fordulat az ügyben- igaz csak ez egy ügyészi rövidzárlat volt- a gyöngyösi ügyészség felmentette a polgármestert. Volt persze ennek a hírnek sava és borsa is. Rögtön, nem is rögtön, azonnal a lakáj média beszámolt a hírről. A polgármester papírját mutogatva fényképeztette magát, közmeghallgatásokon győzködte a rendkívül kevés érdeklődőt a maga igazáról. Még az sem zavarta, hogy még ez a később hatályon kívül helyezett rossz határoazt is azt mindja, hogy a bűncselemények megtörténtek. Persze a közmondás most most is igaznak bizonyult. "Ha hallgattál volna, bölcsebb maradtál volna." Hiszen pár nap elteltével a Heves Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte ezt a "felmentő" határozatot. A polgármester ellen tehát továbbra is folyik a bűnvádi eljárás.
Mindeközben fejlesztés semmi, a város útjai, járdái továbbra is járhatatlanok. A városközpont helyén egy üres területen nől a gaz. Bár mostanság két kis bárány lakhelye lett a városközponti projekt színhelye. Lett viszont Kft, Daróczi úr vezetésével. Úgy hírlik, hogy lassan már a fizetésről is lesz döntés. Rossz nyelvek szerint állítólag több mint 200 ezret kellene megszavazni a testület naggyának Daróczi javadalmazására, persze havonta. A testületi színvonal is maradt a régi. Voltak akik egész évben nem tudtak, vagy nem akartak szót kérni. Nem volt vélemény, vagy nem akarták a nyilvánossággal közölni. Kós Mária ebben az évben sem volt jelen a város életét hosszú távon befolyásoló döntések előkészítésénél, és a döntéseknél. Nagy László párhetes bizottsági elnöki megbízatásáról lemondott. Legalább neki volt önkritikája. Nem úgy utódjának, Pálinkás Péternek. Ő még az év utolsó, december 23-i testületi ülésén sem ismerte el, hogy bizony súlyos eljárási hibát vétett bizottsági elnökként.
Ott folytatódott tehát az év, ahol 2008- ban abba maradt.
Újévi köszöntő
Az újév mindig ünnep, a jövő ünnepe, egyben a remény ébredésének pillanata.
Az újesztendő az egész teremtett világ, s benne minden jobb sorsában bízó emberi remény újjászületésének pillanata is. Az újév ezért a hit, a remény és a bizakodás ünnepe. Azt mondják, minden ember létezésének középpontjában van egy álom, amelynek valóra váltásáért képes akár egész életen át küzdeni, sokszor azonban ehhez egy egész élet munkája is kevés.
Így van ez városunk életében is. Egy város közös álmának megvalósításáért generációkon át sokan akár életüket is áldozzák, de elég csak egy felelőtlen lépés, meggondolatlan kijelentés és örökre elillan az álom.
A felnövekvő és egymást váltó generációk időről időre szembesítik a társadalmat az elfeledett, útszélen hagyott, ködbe veszett álmokkal. Lőrinci történelmében bizony sok ilyen ködbe veszett álmot tudnánk felsorolni. De vajon a mai Lőrincin, milyen ködbe vesző álmot fog számon kérni az utánunk következő generáció?
A mai Lőrinci néhány dolgot sajnos nehezen tudna megmagyarázni a jövő generációnak. Például a demokráciát, amelyet önkényes értelmezésben a maga javára használ a jelenlegi hatalom, és amelyről inkább a közöny, semmint a szeretet jut az eszünkbe. Vagy a felelős lőrinci ember fogalmát, amelynek zászlaja alatt becsapták a város kapuját 6100 Lőrinciben élő polgártársunk előtt, önkezünkkel ütve újabb sebet ezzel amúgy is régóta vérző lelkükön. De nem kevésbe a lőrinci polgármester által a városban elkövetett politikai randalírozását, amellyel saját magát és Lőrinci Várost járatta le.
Magyarázat talán van mindezekre, de mentség nincs. Akinek újra és újra átírják, elhomályosítják a múltját, aki úgy érzi, el akarják tőle venni a saját történelmét, az előbb-utóbb elveszíti a biztonságérzetét és a tisztánlátását is.
Pedig a történelem és a biztonság Krisztus születése óta karonfogva jár.
Az újesztendő az otthon ünnepe is. A hely, ahol nemcsak fedél kerül a fejünk fölé, de elfogadnak minket, ahol kiteljesedhetünk, ahol felelősséget éreznek irántunk, és felelősséget várnak tőlünk. Egy város, ahol otthon lehetünk saját biztonságos világunkban, a hazánk, amely az otthonunk: ez volt a nagy álom, a nagy közös álom, 1990-ben az önkormányzatiság születésekor.
Sokan talán azért nem hallották meg a városban másként gondolkodók kopogását, mert nincsenek otthon. S ha nincsenek otthon, hát hiába is a kopogtatás, nincs, aki ajtót nyisson. De vajon tudunk-e ma még egyáltalán otthon lenni? Tudjuk-e, akarjuk-e szeretni a családunkat, a munkánkat, a városunkat, vagy már annyira eltávolodtunk, hogy nincs is az a kopogtatás, ami még utolérhetne és otthon találhatna bennünket?
Ami a családban a szeretet, az a város életében a bizalom.
A mai idők tapasztalatai, a polgármester ügyeinek hírei, a testület bukdácsolásai a bizonytalanná váló jövő szorongást ébresztenek bennünk. Nehéz kilátni a gomolygó ködből, láthatatlanná töpörödött a társadalmi bizalom. Helyette gyanakvás, hitetlenség, őszintétlenség komor árnyékai vesznek minket körbe ország és városszerte egyaránt. Egyre többek szerint városunk békéje nem maradhat sokáig túszként azok kezében, akik az arroganciát, a közpénzből fenntartott helyi médiát és a politikai megosztást tekintik egyedüli eszköznek hatalmuk megtartásához. Ezért mindent meg kell tenni a jövőben is városhatáron belül, az igazságosság, az emberi méltóság, a demokrácia megvédésére, a várost sújtó testületi, és polgármesteri visszaélések felszámolásáért.
A szaporodó baljós jelek, a napról napra nehezebb élet és szomorúbb valóság ellenére is azt javaslom, hogy higgyük el, létezik egy biztonságos, kiszámítható, erős és gyarapodó Magyarország, erős és gyarapodó Lőrinci, amely az igazi otthonunk. Higgyük el, hogy megvan még a régi álom. Létezik egy másik Magyarország, egy másik Lőrinci ahol az emberek bizalommal fordulnak egymáshoz. Egy másik Magyarország, egy másik Lőrinci ahová el lehet jutni, amit fel lehet építeni. Mint a magyarok nagy nekiveselkedéseinek idején, amikor sokak ámulatára néhány év alatt más népek évtizednyi útját jártuk be. Mert mindig, nehéz járású időkben is létezik az a Magyarország, az a Lőrinci, amit nem a szemünkkel, hanem a szívünkkel láthatunk.
Ezen gondolatok jegyében kívánok a 2010-es évre Lőrincinek az ideinél kevesebb ködbe vesző álmot, városunknak, valamennyiünknek, sikerekben gazdag újesztendőt, hitet, reményt és boldogságot, egy gazdag Lőrincit.

Kedves Olvasó!
Áldott, Békés Karácsonyt Kívánok mindenkinek, Lőrinciben és azon kívül is!
'
Kedves Olvasó!
Az elmúlt hetek minden közéleti eseményén tanúi lehettünk annak, hogy Víg Zoltán polgármester a Gyöngyösi Ügyészség megszüntető határozatát lobogtatva magyarázkodott. A tv-ben a közmeghallgatásokon, testületi ülésen adta elő, hogy megszüntették az ellene folyó eljárást. A lőrinci tv szerkesztője a postabontás után 1 órával már fel is hívott, hogy akarunk e a döntés ellen "fellebbezéssel" élni. A telefonbeszélgetés még rögzítették is, és így játszották be az adásba. A közmeghallgatásokon "bértapsolók" "örültek" a polgármester magyarázkodásának. A heves megyei újságban cikkek jelentek meg, a lőrinci újságban nem különbül. A közpénzen fenntartott lakájmédia igyekezett a szennyes kimosásában. A képviselők (Hegyi Laci kivételével) a novemberi testületi ülés egyebek napirendi pontjában azonnal "hűség esküt" tettek a polgármesternek. Pedig nekik is tudni kellett volna, hogy a mérkőzésnek akkor van vége ha a bíró fújta le.
Az ügyészi határozatot a törvényes határidőn belül megpanaszoltuk. A mai postával kaptuk kézhez a Heves Megyei Főügyészség határozatát melyben panaszunknak teljes egészében helyt adnak, és a Gyöngyösi Ügyészség bizonyítottság hiányában (fontos: nem bűncselekmény hiányában!) hozott megszüntető határozatát hatályon kívül helyezi, és további nyomozati cselekmények lefolytatására utasítja a hatóságot. Ez jogerős!
Továbbra is gyanúsított a polgármester!
Most valahogy nem tülekedik a lőrinci lakáj média hogy felhívjanak, pedig már telefonon is kerestem Tompa Z urat, Hóka Mónikát. Most valahogy nem látom a Heol-on Tari úr tollából a tudósítást. Vajon mi ennek az oka?
A Heves Megyei Főügyészség határozata a piros linkre kattintva olvasható
Kedves Olvasó!
Ma terület bejáráson vett részt a testület. A volt cukorgyár területén tekintettük meg azt a földterületet, melyet a Heves Acél Kft adótartozása fejében kíván az önkormányzatnak felajánlani. A Heves Acél Kft tulajdonosa Magyar Balázs úr és ügyvezetője Molnár Károly úr fogadott bennünket. A tulajdonos vázolta cége helyzetét. Érdekes beszélgetés kerekedett ki. A közel egy órát tartó beszélgetésben sok érdekes dolgot tudtak leszűrni azok a képviselők, akik értik ezt a fajta tárgyalási stílust, ami a Magyar urat jellemezte. Itt el kell mondani, hogy az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökasszonya, Kis Lajosné Kós Mária most sem vett részt. Pedig a város pénzügyi vagy vagyoni helyzetét nagymértékben meghatározó kérdés tisztázása volt ennek a helyszíni szemlének a tétje. A terület egyébként értékes is lehet az önkormányzat számára. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy a jelenlegi helyzetben inkább az adóforintokra lenne szükség. A cég tulajdonasa azonban újfent kinyilatkozta, hogy nem lát arra esélyt, hogy ezek a forintok befizetésre is kerülhetnek a cég jelenlegi helyzetében. A képviselő testületnek alapos mérleglésre, és jó döntésre kell a hangsúlyt fektetni, lehetőleg gyorsan.
Délután 1730 órakor rendkívüli testületi ülésre is sor került. Most döntöttünk arról a közbeszerzésről, melyet a testület levett napirendjéről a november 26-i ülésén. Mint emlékezetes, a közbeszerzési bizottság Kis Lajosné Kós Mária elnökletével határozat képtelen ülésen, jogellenesen hozott döntést. A testület emiatt a jogellenes cselekedet miatt vette le a napirendjéről ezt a kérdést.
A mai testületi ülésen a bizottság elnöke még elnézést sem kért hibája miatt. Mérhetetlenül arcátlan a bizottság elnökének a viselkedése. Hibáiért a felelősséget nem vállalja, kardinális, a város pénzügyi jelenét és jövőjét érintő kérdeseknél sorra nincs jelen. Hibája miatt akár a Közbeszerzési Döntőbizottság el is marasztalhatta volna várost. Éppen ezért a mai testületi ülésen felszólítottam Kis Lajosné Kós Máriát, hogy mondjon le bizottsági elnöki pozícióiról.
.jpg)
.jpg)
Kedves Olvasó!
A Képviselő-testület döntésének értelmében a város él azzal a lehetőséggel amit a Schwinn-Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. a Közösségi Kerékpár Programja keretében ajánlott fel. Nevezetesen, hogy bicikliket hat hónapra adják át használatra a városnak. A város különböző részein több tároló helyet is kialakít az önkormányzat, ahol a lakosok bérelhetik a kerékpárokat. Az Erőmőnél a 31 épület előtt, Lőrinciben a Közösségi háznál, Selypen a Kultúrháznál lesznek a depók. Az egyik depóban kibérelt bicikli akár a város túlsó felén lévő tárolóban is leadható lesz. Hétköznapokon óránként száz forintért, hétvégén pedig péntek 14 órától hétfő reggel 8-ig ezer forintért kölcsönözhetők a kerékpárok.
Ma 12 órakor volt az átadó ünnepség, ahol a cég vezetői mellett Érsek Zsolt országgyűlési képviselő, és Sós Tamás a Megyei Közgyűlés elnöke is megjelent.
A felszólalók kiemelték, hogy az országban elsőként Lőrinciben valósult meg ez a fajta kezdeményezés. Érsek Zsolt külön kiemelte, hogy tervezik a Boldog- Rózsaszentmárton kerékpárút kialakítását mely Hatvant és Lőrincit is magában foglalja. A kerékpárokat a testületi tagok és a gyerekek azonnal ki is próbálták. A rendezvényen a megjelentek zsíros kenyeret, szaloncukrot, tollakat, és forró teát kaptak. Az esemény zárásáként a polgármester úr a megjelent vezetők részére állófogadást adott a Hivatalban.

.jpg)
Aktuális politikai információk Lőrinci városról